Figyelem!Jelentkezz a BKSE SportegyesülethezRészletek
Labdarúgás

Beszámoló – labdarúgás felnőtt

  • október 12, 2021
  • 2 perc elolvasni
Beszámoló – labdarúgás felnőtt

Hétvégén hazai környezetben fogadtuk Taksony II. csapatát, a tabellán papírformailag esélyesebbként léptünk pályára.

Az első félidő el sem kezdődött szinte, egész pontosan 3 perce tartott a találkozó amikor a vendégek vezetést szereztek egy szélről középre gurított labdából, amit szépen lőttek a kapunk jobb alsó sarkába, a 21-es játékosuk révén. (0:1)

10 perc múlva sikerült egyenlítenünk egy védelmi megingás miatt és egy szerencsésen megpattanó lövésnek köszönhetően, a találatot 18-as játékosunk, Pohánka Zsolt szerezte. (1:1)

A 34. percben egy hosszú átadást jobb szélről sikerült megszelídítenie 10-es játékosunknak, Nádasi Andrásnak 16-oson belül, és nagy erővel bevágta a kapu bal alsó sarkába. (2:1)

A 39. percben egy szélről érkező bedobást nem sikerült lereagálnia a védelmünknek, amit a vendégek 7-es játékosa ki is használt, és a védelem mögé kerülve értékesítette a ziccer helyzetet. (2:2)

Második félidőben mi domináltunk inkább támadások terén is, aminek a 60. percben meglett az eredménye, egy szélről érkező beadást 13-as játékosunk, Dóczé Szabolcs fejelt a kapuba. (3:2)

A 90. percben jött a slussz poén, mert egy vendég kiugratást csak szabálytalanul sikerült megakadályoznunk, büntetőt fújt a játékvezető. Taksonyi 20-as higgadtan értékesítette is azt. (3:3)

Összegezve a meccset nem sikerült az úgymond kötelező győzelem, rengeteg helyzetet kihagytunk a mérkőzés folyamán és kiengedtünk 2 pontot a kezünkből. Az ellenfélnek gratulálunk, mi pedig dolgozunk tovább!

Hajrá Gyáli BKSE!

Gyáli BKSE-Taksony II

            3      –      3

Gólszerzők: Pohánka, Nádasi, Dóczé