Mazsorett

Gyáli Tűzmadarak Mazsorett Csoport

Bemutatkozás

A Gyáli Tűzmadarak Mazsorett Csoport 2001-ben, azaz 20 éve alakult Bittera Zsuzsa tanárnő vezetésével. Ő fektette le a mazsorett-oktatás alapjait Gyálon. Odaadó munkáját Pápai Mihály, Gyál város polgármestere Polgármesteri Elismerő címmel is jutalmazta 2017-ben. 2013 szeptemberétől a csapat vezetését Kőrös-Nyíri Dóra vette át. Munkáját segíti egy másik edző, Erdősi Alexandra Kinga, aki nemrég még a csoport legeredményesebb versenyzőjeként vett részt a gyáli mazsorettek életében.

A mazsorett mellett színvonalas twirling oktatás is zajlik, amelyet Varga Ágnes vezet, aki edzői munkája mellett aktív versenyzőként is bizonyít.

Számtalan dobogós helyezést, magyar bajnoki címet tudhat magáénak a társulat. Arra a legbüszkébbek, hogy 2010 óta minden évben kijutottak az Európa-bajnokságra, ahol szintén szépen helyt álltak.

2018-ban a Magyar Majorette Szövetség a„Mazsorett-vezető szakmai díj ezüst fokozat” díjat adományozta a csoport vezetőjének. Bittera Zsuzsa, a csapat korábbi irányítója és Kőrös-Nyíri

Dóra továbbá jubileumi elismerő oklevélben részesültek „a Magyar Majorette Szövetség céljaiért végzett példaértékű munkájukért és a mazsorett-sport területén nyújtott magas színvonalú szakmai munkásságuk elismeréseként.”

A lányok a bot mellett dolgoznak pomponnal, zászlóval, kalappal és más eszközökkel is, a koreográfiák színesek, változatosak, többféle zenei műfajban készülnek. A versenyek mellett fellépéseken is szívesen részt vesznek.

Elérhetőség

Mazsorett szakosztály

Kőrös-Nyíri Dóra: +36 30 501 0939

Edzői stáb

Kőrös-Nyíri Dóra
Csapatok
Mazsorett — minden korcsoport

2013 óta a Gyáli Tűzmadarak Mazsorett Csoport vezetője. Mazsorett-oktatói képzés (2015) jeles eredménnyel.

Kőrös-Nyíri Dóra

Csoportvezető

Mazsorett — minden korcsoport

Bővebben
Varga Ágnes
Csapatok
Twirling csoport

A twirling oktatás vezetője, edzői munkája mellett aktív versenyző.

Varga Ágnes

Segédedző / Twirling oktató

Twirling csoport

Bővebben