Figyelem!Jelentkezz a BKSE SportegyesülethezRészletek
BKSE hírek

Ritmikus gimnasztikázó lányaink a Monor Kupán szép eredményekkel nyitották az őszi versenyszezont – több új szerrel és magasabb kategóriában is megállták a helyüket.
Kézilabdázóink közül az FU20-as csapat nagy küzdelemben legyőzte a DVTK-t, míg a felnőttek idegenben arattak magabiztos győzelmet Mogyoródon.
A legkisebbek, az U7-es focisták pedig a harmadik Bozsik-fesztiválon négy csapattal vettek részt, és hatalmas lelkesedéssel játszottak – különdíjban részesült Kanalas Krisztián!


Ritmikus gimnasztika

Az őszi versenyszezon első állomása a Monor Kupa volt. Versenyzőink idén már magasabb kategóriában indulnak – volt, aki korosztályt is ugrott. Ez azt jelenti, hogy mindenki számára a szabadgyakorlatok mellé új szerként becsatlakozott a karika is.
Ez volt a lányok első versenye az új kéziszerrel, így hatalmas volt az izgalom. A túlzott drukk miatt sajnos akadt, aki több hibát is vétett, de ezen folyamatosan dolgozunk. Ugyanakkor láthattunk nagyon szép és összeszedett gyakorlatokat is a lányoktól.

Eredmények:
Gyermek korosztály (2014):
▫️Pusztai Zorina – 13. hely
▫️Bitskey Anna – 7. hely

Serdülő korosztály (2013):
▫️Hársfai Emese

  • Összetett: 1. hely
  • Karika: 1. hely
  • Szabad: 3. hely

▫️Csizmadia Flóra

  • Szabad: 2. hely
  • Összetett: 7. hely

▫️Vanya Lívia – Összetett: 13. hely
▫️Vincze Zsófia – Összetett: 11. hely

Mindenkinek szívből gratulálunk!


Kézilabda

FU16
A Ferencváros vendégeként léptünk pályára, és már a mérkőzés első perceiben jól látszott a két csapat közti különbség. Pozitívum azonban, hogy a második félidőben 1–2 játékos bátran kézilabdázott, és megvalósította az edzői elképzeléseket. Erre a hozzáállásra lesz szükség a következő mérkőzéseken is — bízunk benne, hogy egyre többen felnőnek a feladathoz.
Eredmény: Ferencvárosi TC – Gyáli BKSE 56(28) – (5)14

FU20
A jó erőkből álló Diósdtól kaptunk ki, nem túl összeszedett játékkal.

FU18
Nagy küzdelemben, jó csapatmunkával sikerült legyőznünk a DVTK csapatát.

Férfi felnőtt
Jó iramú mérkőzésen, a második félidőben mutatott agresszív védekezésnek és remek kapusteljesítménynek köszönhetően sikerült győzelmet aratnunk Mogyoródon. A fiúk nagyot küzdöttek, és megérdemelten hozták el a két pontot.
Eredmény: Mogyoród KSK – Gyáli BKSE 29(19) – (17)34


Labdarúgás

U7
A harmadik Bozsik-fesztiválon már négy csapattal indultunk. Igaz, a negyediket végül szét kellett osztani, de a szándék megvolt!
Mindhárom csoportban (kezdő, középhaladó, haladó) pályára léptünk. Nagyon örülök, hogy a csapatok jól tudtak együttműködni – mindenki tette a dolgát, ha kellett támadott, ha kellett védekezett. Sok jó egyéni teljesítményt láttam, és több játékost is tudtam volna különdíjra jelölni, de az új MLSZ-szabály szerint már csak egy játékost lehet választani.

Különdíjban részesült: Kanalas Krisztián
Gratulálok neki és az egész csapatnak!