Figyelem!Jelentkezz a BKSE SportegyesülethezRészletek
Fő hírek Kézilabda Kosárlabda Labdarúgás

BKSE hírek

  • március 1, 2023
  • 8 perc elolvasni
BKSE hírek

Legkisebb kézilabdásainknak is elkezdődtek a bajnokságok, kosarasainknak mozgalmas hétvégéjük volt, labdarúgóinknak véget értek a futsal megmérettetések. Edzőink beszámolói alább olvashatók.

Kézilabda

LU11

LU11-es csapatunk szombaton Tápiószentmártonban mérkőzött meg először a MALÉV, majd a Kóka csapatával. Az első mérkőzésen álmosan kezdtünk. A második félidőre azonban megérkeztünk lélekben is a mérkőzésre és sikerült mind védekezésben, mind támadásban szép megoldásokkal előnybe kerülni. Külön kiemelendő Szabó Hanga teljesítményét, aki az első perctől kezdve a hátán vitte a csapatot. A második mérkőzés kiegyensúlyozottabb volt. Az ellenfél taktikáját hamar kiismertük és megtaláltuk az ellenszert a védekezésükkel szemben. Nagy fegyelemmel támadunk és védekeztünk mindvégig. Ezen a meccsen Homonnai Zorka, aki csere nélkül védte végig a hétvégi mérkőzéseket mindössze 3 gólt kapott.

FU11

Hétvégén számunka is folytatódott 2 hónapos kihagyás után a bajnokság. Sajnos a teljesítményünkön meglátszott, hogy egy ideje már nem játszottunk meccset, nagyon nehezen kezdtük a játékot, rengeteg technikai hibánk volt. Derekasan küzdöttünk, percről percre fejlődött a játékunk, sok szép megoldás született, és biztosak vagyunk benne, hogy legközelebb már sokkal kevesebb hibával fogunk játszani.

FU13

Szombaton az FU13-as csapatunk Dömsödön játszott.

Mindkét mérkőzésen 2 kapussal és 11 mezőnyjátékossal vettünk részt.

A Budai Farkasok ellen helyenként jó játékkal 18:11-es végeredmény született. A Honvéd ellen

nagyon jól kezdtünk. Sajnos a második félidőben agyban elfáradtunk, kapkodtunk, aminek köszönhetően 25:25 lett a végén.

LU13

2023. 02. 25. szombat LU13 bajnoki forduló.

Helyszín: Rácalmási Rendezvényközpont és Sportcsarnok

09:55 Budafoki KSE – Gyáli BKSE= 21:13 (10:7)

10:40 Gyáli BKSE – Dunaújvárosi KKA = 6:24 (2:15)

Mindkét mérkőzésen az ellenfelek képességben, technikai képzettségben felülmúltak minket, ez érvényesült a végeredményben. Példásan küzdött a csapat, azonban az előző időszak problémái is nagyon megnehezítették a lányok helytállását: Király Zsófi pénteken az edzésen agyrázkódás gyanús sérülést szenvedett, de eljött a meccsekre, Batki Bora sérülés miatti egy hetes kihagyás után még nem volt a régi formájában, Kelemen Betti lába is sérült volt, Puskás Virágnak is voltak még fájdalmai a héten, Garai Fruzsi fájós hátát is kenegetni kellett, Demeter Dóri keze sincs még rendben. Fekete Anna és Király Zsófi kivételével igyekeztünk mindenkinek legalább egy 10 perces pihenőt adni a mérkőzéseken.

Javításra van még lehetőség, reméljük mostmár távol kerülnek tőlünk a betegségek, sérülések.

LU17

A Solymár csapatával sikerült kb.50 percig nagyon szoros mérkőzést játszani és bár végül kikaptunk, nagyon jól küzdöttek a lányok. Stabil kapusteljesítmény és mérkőzésről mérkőzésre javuló játék, meg kell tanulni a végjáték megnyerését is a csapatnak.

Női

Felnőtt:

Szombaton Szigetszentmiklósra utaztunk a felnőtt bajnokság következő fordulójára. Hozzánk hasonló fiatal csapattal találkoztunk, de az első perctől kezdve hiányzott az agresszivitás a védekezésünkből, illetve rengeteg technikai hibát ejtettünk. A mérkőzés utolsó perceiben sikerült felzárkóznunk, de ez csak a szépítésre volt elég. 

Végeredmény: Szigetszentmiklós – Gyál 28-25

Ifi:

Hazai környezetben fogadtuk a REAC csapatát vasárnap. Fontos volt, hogy a szombati felnőtt mérkőzés után, elsősorban a védekezésünkre koncentráljunk és tegyük rendbe a hiányosságokat. Ez az első félidőben remekül működött, volt, hogy 10 percen keresztül egyetlen gólt kaptunk. Utána sajnos egy sérülés megnehezítette a dolgunkat, de végig vezetve, magabiztosan győztünk. 

Végeredmény:

Gyál- REAC 36-24

Férfi

Serdülő/ifi/felnőtt

Ifi mérkőzésen a Körte HVSE csapata ellen játszottunk, ahol 37:38-ra sajnos kikaptunk. Felnőtt csapatunkkal Dunakeszin voltunk, ahol a 40. percig döntetlen volt, ezt követően nagyarányú győzelmet aratott ellenfelünk. Serdülő csapatunknak hazai pályán sikerült legyőznie Várpalotát.

Kosárlabda

Kosarasainkra péntektől vasárnapig vártak mérkőzések.

Megyei csapatunk 3 mérkőzést is vívott.

A két héttel ezelőtti győzelem Nagymaros ellen, amellyel megszereztük az első sikerünket a csapat történetében, motivációt adott a srácoknak. Ezért múlt héten a liga egyik legjobb csapata ellen, egy roppant küzdelmes mérkőzés során, bár vereséget szenvedtünk, ezzel bebizonyítottuk magunknak, hogy helyünk van a ligában és ezzel a lendülettel rá két napra megszereztük a második győzelmünket is.

Eredmények: 

Gyáli BKSE-Nagymaros 97:41

Gyáli BKSE-Veresegyháza 92:114

Nagymaros-Gyáli BKSE 58:97

Szombaton az Országos Gyermek csapatunk játszott két mérkőzést is.

Sajnos nem úgy alakultak az eredmények, ahogy szerettük volna, plusz egy sajnálatos adminisztrációs hiba miatt nem a valós eredmény került a jegyzőkönyvbe.

Viadukt-Gyáli Apródok 54:34

Gyáli Apródok-Taksonyi Ördögök 44:60 itt a valós eredmény: 52:52!

Labdarúgás

U11

2023.02.25-én szombaton Nagykátára, a helyi sportcsarnokba voltunk hivatalosak három mérkőzésre.

Itt került megrendezésre az U-11-es Futsal7vége II. osztály FELSŐHÁZ 2. csoport harmadik fordulója.

Első mérkőzésen igen álmosan játszottunk, önmagunkat vertük meg, helyzetek sokaságát puskáztuk el.

Adtunk az ellenfélnek négy kihagyhatatlan labdát, amit ki is használtak.

A második és a harmadik mérkőzésen nem volt elveszett labda, űzték, hajtották az ellenfeleket és mindkét mérkőzésen sikerrel jártunk. A harmadik mérkőzésen a lefújás előtt 1 perccel szereztük meg a győztes gólt.

Összeségében a srácok nagyon jó teljesítményt tettek le a futsal bajnokságban.

2022-ben és 2023-ban is csoportból tovább jutva, FELSŐHÁZBAN játszottunk.

Összesített mérleg: 14 mérkőzésen 8 győzelem, 6 vereség. 43 rúgott, 33 kapott gól.

U13

A Gyáli BKSE U13-as csapata a hétvégén Nagykátán fejezte be az idei futsal bajnokságot.

Két mérkőzést játszottunk és sajnos két vereség lett belőle.

Az első mérkőzésen az Aranyszarvas csapata volt az ellenfél, aki igazi futsal csapat volt. Hamar vezetést szereztek és mi csak futottunk az eredmény után. Kapkodtunk, nem a megszokott nyugodt passzolós játékunkat játszottuk. Feleslegesen cipeltük a labdát, passz helyett inkább cseleztünk, amit az ellenfél gólokkal büntetett.

A másik mérkőzésen még a szerencse is elpártolt tőlünk. Rengeteg kapufát rúgtunk, de a labda sajnos mindig kifelé pattant vagy a kapusuk bravúrral védett.

Gólszerző:

Tirpák Domonkos 2

Az eredmények alakulása következtében 5 győzelemmel és két vereséggel megnyertük a csoportunkat, és a futsal rájátszáson az élen végeztünk.

Gratulálunk! Hajrá Gyáli BKSE!

Előző

Következő