BKSE hírek
Felnőtt kézilabdás lányainknak hazai környezetben sikerült nagy fölénnyel győzelmet aratni, ezzel jelenleg a dobogó második fokán állhatnak. Kosárlabdázóinknál meccsdömping volt az elmúlt időszakban, a befektetett munka meghozta a gyümölcsét: a gyerekeknél hétre-hétre látszik a fejlődés és az akarás. Edzőink eheti beszámolója alább olvasható.
Kézilabda
LU12
Hétvégén Gyömrőn játszott LU12-es csapatunk. Foghíjasan álltunk ki az igen erős ellenfeleink ellen. Sajnos mindkét mérkőzésen vereséget szenvedtünk, de sokat tanultunk a hibáinkból. Nagyon örültem, hogy a fiatalabb játékosok is lehetőséget kaphattak, hogy sokat tapasztalhattak. Látványos, hogy a húzó játékosaink nem igazán kaptak játéklehetőséget az elmúlt 1 hónapban. Azon leszünk, hogy minél többet tudjanak mérkőzésen szerepelni. A játékosaim közül ki szeretném emelni kapusainkat, az ikerlányokat: Hoffer Nórit és Lillát. Látványos védésekkel segítették a csapatot! Ennek nagyon örültem.
FU14
Szombaton hazai csarnokban a PLER és a Csepel csapatával játszottunk. Mindkét mérkőzésre úgy állítottam össze a 10 perces csapatokat, hogy az egyiket főként 2010-es születésűek alkották, míg a másikat a 2011-ek.
Az első mérkőzésen a PLER ellen az idősebb csapat a 2 x 10 perc alatt 2 góllal jobbnak bizonyultak! A fiatalabbak a gyengébb védekezésnek köszönhetően 10 góllal vereséget szenvedtek.
A második mérkőzésen a Csepel ellen az első félidő – viszonylag jónak mondható játékkal – 4 gólos vezetéssel zárult. A második félidőben az idősebbek gyengébb (helyenként görcsös, flegma) játékával, reményt adtak a csepelieknek. A fiatalabbak nagy küzdésével a végén 1 góllal megnyertük a mérkőzést!
LU14
2023. 11 12. Vasárnap LU14 forduló Dunakeszi
11:00 ó Váci NKSE-Gyáli BKSE= 30:24 (16:9)
13:00 ó BSSE Balassagyarmat-Gyáli BKSE= 21:15 (11:12)
Mindenekelőtt Janka és Maja nagy elismerést érdemel, hogy vállalták a besegítést a kapus posztról hiányzók pótlására!
Első mérkőzésünkön végig koncentrált jó védekezés és tudatos, kidolgozott támadójáték, kitűnő egyéni teljesítményekkel, ami a tisztességes vereség ellenére minden dicséretet megérdemel.
A második meccsen a Vácnál gyengébb, de annál nagyobb akarattal játszó ellenfelünkkel szemben már a korábban tapasztalt erényeink hiányoztak. Utolsó 10 percre addig kiválóan játszó Batki Bora megsérült, többen elfáradtak, ennek következménye a végeredmény.
Lány ifi:
Pénteken a Dunakeszi csapatát fogadtuk hazai környezetben. Jó erőkből álló csapatról van szó, bár ez a másodosztályban szinte mindenkiről elmondható. Nagyon sokat dolgozunk azért, hogy itt is megálljuk a helyünket, és a lányok is megértsék, hogy van itt keresnivalónk.
A zárt védekezésünk talán most működött a legjobban, a gólok többségét indításokból, és szélről kaptuk. Lépésről lépésre haladunk előre, de minden mérkőzéssel közelebb vagyunk a céljainkhoz.
Végeredmény: Gyál- Dunakeszi 27-47
Lány felnőtt:
Alsónémedi érkezett hozzánk visszavágóra, de esélyt sem adva a vendégcsapatnak, sikerült fölényes győzelmet aratnunk. Mindenki szerephez jutott, és élt is a lehetőséggel!
Ezzel a győzelemmel sikerült felkerülnünk a dobogó második fokára! Még messze a vége, de jó úton haladunk!
Végeredmény: Gyál- Alsónémedi 43-25
Kosárlabda
Meccsdömping a Gyáli kosarasoknál!
U15-ös lány csapatunk hazai környezetben mérkőzött meg a Dunaharaszti MTK csapatával. Ha csak negyedenként nézzük a különbséget akkor azt kell mondani, hogy nem rossz hiszen 4-5 pontokkal elveszíteni az nem sok, csakhogy így összesen 20 pont lett a különbség az MTK javára. A fejlődés megkérdőjelezhetetlen, csak az a bizonyos plusz bátorság hiányzott, hogy még szorosabb legyen a mérkőzés.
GYÁLI AMAZONOK – DUNAHARASZTI MTK
36 – 56 (9-17,11-14,6-11,10-14)
Batki Míra 10 Tóth Jázmin 5 Borgulya Dóra 4 Hajdu Heszna 4 Batki Bora 4 Mag Cintia 2 Balázs Bianka 2 Horváth Barbara 2 Beleslin Tamara 2 Stoica Edina 1 pont.
Vasárnap aztán a „Kiskenguru” bajnokságban is bemutatkoztak a legkisebb apródjaink. Egyből két mérkőzést is játszottak, ahol ugyan vereségeket szenvedtek, de nagyon sok tapasztalattal és élménnyel mehettek haza mind a gyerekek és mind a lelkes szurkolók is. Az, hogy az első mérkőzésen csupán egy ponttal kaptunk ki mutatja hogy nem lesz rossz ez a csapat.
Gyáli Lovagok – Pannónia 2015 21-22
Horváth Milán 1, Kun Zara1, Máder Tímea 1, Németh Máté 3, Szentes Linett 2, Tóth Regina 9, Volentér Dominik 4 pont.
Gyáli Lovagok – Kada Darazsak 27-34
Bakonyi Lili1, Brunn Lili 1, Horváth Milán 2, Kun Zara 3, Máder Tímea 1, Németh Máté 4, Szentes Linett 8, Tóth Regina 7 pont.
Mini korosztályunk 2. fordulót játszotta Telkiben
A első mérkőzést a baráti kapcsolatban lévő Taksonyi csapattal játszottuk. Első parádés negyedünknek köszönhetően sikerült egy ponttal nyerni. Amit viszont mindenképp fejleszteni kell, hogy nem eshetünk annyira szét a meccs végére hogy ne tudjunk egyetlen pontot sem dobni. Összességében remek és izgalmas mérkőzés volt.
GYÁLI APRÓDOK – BTDSE TAKSONYI ÖRDÖGÖK/A
25 -24 (10-2,9-10,6-4,0-8)
Surányi Sámuel 8 Tóth Regina 6 Szabó Dániel 5 Kun Zara 2 Oravecz Fanni 2 Bayer Alexander 1 Márta Ádám 1 pont.
Második mérkőzésünket egy számunkra ismeretlen csapat ellen játszottuk, ahol az ellenfél magassági fölényét a gyorsaságunkkal ellensúlyoztuk, és végül is magabiztos sikert arattunk. Ezúttal a második negyed sikerült parádésra. Ezzel egy csoportot léptünk felfelé, ahol még nehezebb ellenfelek várnak ránk.
VMG DSE – GYÁLI APRÓDOK
30 – 46 (9-12,6-21,7-8,8-5)
Surányi Sámuel 11 Tóth Regina 10 Márta Ádám 9 Szabó Dániel 7 Kun Zara 4 Máder Tímea 2 Bayer Alexander 2 Bauer Emma 1 pont.
Gratulálunk és köszönjük ellenfeleinknek a játékot! Szurkolóinknak a szurkolást! Hajrá Lovagok, Amazonok, Apródok!
Labdarúgás
Öregfiúk
Remi az éllovassal – már a Pécel sem száz százalékos
A pontveszteség nélkül élen álló Pécel volt a vendégünk az utolsó őszi fordulóban.
Nagy iramban kezdődött a találkozó, már a második percben helyzetbe kerültek a vendégek, amikor egy szöglet után kapura kotort labdát védett Sándor Tamás. A dolog szépséghibája, hogy ezen a mérkőzésen nem ő volt a kapus. A játékvezető azonban nagyvonalúan továbbot intett, elnézve ezt az apró ravaszságot, és megmentve minket a korai büntetőtől és attól, hogy nyolcvan percig tíz emberrel kelljen küzdenünk.
Kiegyenlített csata folyt a pályán, mígnem a félidő derekán Szaszu szépen ugratta ki Magyari Gábort, aki könyörtelenül értékesítette a ziccert.
Nagyot mentünk a hátralévő 15 percben, így a szünetig sikerült megőriznünk az előnyt.
A 41. percben aztán jött az egyenlítés: egy távoli bombát Zsolt Szebeni csak középre tudott kiütni, az érkező Halama pedig büntetett, 8 méterről bevágta a kipattanót.
Négy perccel később újra mi vezettünk szép támadást, Szaszu erőből középre lőtt labdáját vágta be Magyari, így ismét nálunk volt az előny.
Az 57. percben aztán az addig kétszer is eredményes Magyari a combjához kapott, és sajnos súlyosnak tűnő sérülést szenvedett. Mielőbbi felépülést kívánunk, Gabi, szükségünk van rád.
A vendégek egyre inkább fokozták a nyomást, és előbb Juhász Szilveszter mentett a gólvonalról, majd a sokadik veszélyesen beívelt szögletből a vendégek újra kiegyenlítettek.
A végén az utolsó tartalékjainkat mozgósítottuk, szinte teljesen a védekezésre koncentráltunk, mégis a miénk volt a meccslabda az utolsó pillanatban: egy kapu előtti kavarodást követően Váczi Jani elé került a labda, aki nyolc méterről, senkitől nem zavartatva a kapust találta el. Így maradt a 2-2, de csapatunk minden dicséretet megérdemel ezért a hétfő estéért és az egész ősszel nyújtott teljesítményéért.
Gyáli BKSE-Péceli SSE 2-2 (1-0)
Hajrá Gyáli BKSE!