Figyelem!Jelentkezz a BKSE SportegyesülethezRészletek
Kézilabda

Évértékelő – lendületes évet zárt a kézilabda szakosztály

  • január 3, 2022
  • 3 perc elolvasni
Évértékelő – lendületes évet zárt a kézilabda szakosztály

Gyáli BKSE kézilabda szakosztályánál a 2021/22-es idény egyik nagy célja, hogy a nálunk sportoló gyermekek szemléletét megváltoztassuk. A kézilabda szeretete mellett fontosnak tartjuk a sportág iránt való  elhivatottságot. Célunk, hogy aki a Gyáli BKSE kötelékébe tartozik, tudja, hogy egy nagy családba került. A munkánkat jellemzi, hogy a gyerekeknek mindent megtanítsunk technikailag. Tanuljanak meg csapatban gondolkodni. Ezekhez a dolgokhoz minden adott.

Amikor elkezdtük 2015 őszén  az oktatást Gyálon, titkos vágyam egy olyan utánpótlás bázis kialakítása, kiépítése volt, ahol egymásra épülve lépésről-lépésre tudunk dolgozni a gyerekekkel. Ezt 2021-re értük el, tehát jó úton haladunk az építkezésben. Nyáron sikerült kialakítanunk egy strandkézilabda pályát, ami a gyerekek fejlődését szolgálja.

Júliusban a Gyáli sportcsarnokban több táborban is részt tudtak venni a gyermekek, ami sokat segített a fejlődésükben. A legsikeresebbnek a  4 napig tartó egyéni képzésre épülő edzőtábort tartom, amikor is a sportcsarnokhoz tartozó szállodában aludtak a gyerekek, óriási összekovácsoló ereje van egy ilyen tábornak.

Ebben az évben 8 edző 160 gyermekkel foglalkozik. A női felnőtt csapatunk feljutott a megye 1. Osztályába, a férfi felnőtt csapatunk a megye másodosztályában kézilabdázik. Nagyon büszke vagyok a nálunk nevelkedett fiatalokra, hiszen egyre többüknek tudunk lehetőséget adni a felnőtt bajnokságokban.

Idén már 15 csapatunk indult a gyermekbajnokságban, 2-2 fiú és lány ifjúsági és serdülő csapatunk pedig a korosztályos bajnokságokban. Hatalmas öröm számomra, hogy a fiú serdülőink 1. helyen, a lányaink pedig a harmadik helyen állnak a bajnokság feléhez érve, ebben a két csapatban többnyire azok a gyerekek versenyeznek, akik a kezdetektől velünk vannak.

Évek óta tartunk óvodásoknak is foglalkozást, januártól ezt már a Gyáli sportcsarnok kistermében fogjuk, minden érdeklődőt szeretettel várunk.  

Célunk, hogy minél több gyáli gyermeknek lehetőséget adjunk a sportolásra, és  megszerettessük ezt a sportágat velük.

Köszönettel tartozom a szakosztályunknál dolgozó edzőknek az egész éves munkájukért!

Szeretném megköszönni Gyál Város Önkormányzatának a támogatást!

Sportsikerekben gazdag boldog új évet kívánok a Gyáli BKSE kézilabda szakosztálya valamennyi dolgozójának nevében!

Tomoriné Kamper Olívia

Gyáli BKSE kézilabda szakosztály